Kedves Látogatók!
Szeretettel köszöntöm Önöket Berekfürdőn, ahol a gyógyvíz ereje és a természet csendje találkozik, hogy testet-lelket megújító élményt nyújtson minden hozzánk érkező vendégnek. Településünk méltán híres gyógyhely, ahol a kiváló minőségű gyógyvíz évtizedek óta segíti az egészség megőrzését, regenerálódását.
Berekfürdő varázsát nem csak a gyógyvíz adja: árnyas fákkal szegélyezett sétányaink, parkjaink és a csodás környezet garantálják, hogy a feltöltődés minden formáját megtalálják. A fürdőzés mellett számos kedvelt program kínálkozik, melyek között mindenki felfedezheti a számára legkedvesebbet – legyen szó kirándulásról, kerékpározásról vagy kulturális rendezvényekről.
Célunk, hogy Berekfürdő olyan hely legyen, ahol vendégeink megtapasztalhatják az egészséges élet örömeit, és feltöltődve, élményekkel gazdagon térhetnek vissza otthonaikba. Várjuk Önöket szeretettel, hogy felfedezzék gyógyvizünk és vendégszeretetünk erejét, és újra és újra visszatérjenek hozzánk!
Üdvözlettel:
Hosszu András
polgármester
Körmendi Lajos írása nyomán
Berekfürdőbe pihenni utazott Benedek István. Itteni élményeiről készült Meleg víz (Lélektől lélekig. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1970) című írása alatt 1965-ös dátum olvasható. Az ezt megelőző és az ezt követő években még orvosként dolgozott, ekkoriban éppen a fővárosban vezetett pszichoterápiás szakrendelést. Orvosi munkája mellett végezte ekkor még művelődéstörténészi és írói tevékenységét. Elég sok és fárasztó lehetett ez így együtt. A professzor pihenni akart. „Kereken három napig tartott, amíg eljutottam a súlytalanság állapotába. Berekfürdőn történt ez, a nagy magyar róna kellős közepén, egy medencényi meleg vízben. Úgy jutottam oda, hogy egy hetet olyan helyen akartam tölteni, ahol a madár se jár. Tudom, mások most Velencébe utaznak, Párizsba meg Torontóba, ha nagyon megjött a világ utazhatnékja, mód is egyre jobban adódik hozzá – de én most stressz, élmények és törtetés nélkül akartam megpihentetni fáradt csontjaimat, nohát ezért mentem a Berekbe”.
Aztán kiderül az írásból, hogy Benedek István már járt itt: „... pontosan húsz éve, Budapest ostroma után, valahogy odakeveredtem, kopár és letarolt vidék közepén egy nagy betonmedencét találtam, amelyben forró víz buzgott: ebben mostuk le magunkról az út piszkát, az ostrom piszkát, a háború piszkát, az egész elmúlt világ piszkát – most megakartam nézni, ugyan mi lett a pusztában gőzölgő medencéből”. A változások meglepik az írót: „Egy medencéből négy lett, a park sétányain magasra nőttek a fák, a kis szálloda mögött camping-tábor és parkoló autók sora, a fürdőtelepen kívül rendezett sorokban apró villák és víkendházak, dús lombú fák és színpompás virágok között, és a podagrás öreg parasztokon kívül itt lubickol-hancúrozik a környék fiatalja-öregje, s nem is csak a közvetlen környéké”. Az első pillanatban a tudós író nem örült ennek a fejlődésnek, de hamar megnyugodott: „A nagy kiterjedésű fürdőtelepen úgy eloszlik a sok ember, hogy szinte észre sem lehet venni. Apró csoportokra bomlanak, nyoma sincs annak a heringszerűségnek és hemzsegésnek ami a főváros körüli fürdőket jellemzi. A négy medencében éppúgy lehet tág, szabad térséget találni, mint a park gyepén, tűző napon vagy kellemes árnyékban”. Az írót nagyon megfogja, hogy Berekfürdőn egyetlen tábla sem tiltja a fűre lépést, „szabad labdázni, szabad dohányozni, szabad csónakázni, szabad játszani, szabad kijönni, szabad bemenni, itt mindenki azt csinál, amit akar... Meglepő módon ez a nagy szabadság semmiféle káros következménnyel nem jár, mindenki megtalálja a maga helyét, és senki sem gázol bele a többiek életébe. Nem hallottam veszekedést, de még egy rossz szót sem”. Íme, a demokratikus társadalom modellje akkor, amikor diktatúrában kényszerültünk élni. S az író a szabad élet vonzó képét éppen Berekfürdőből mutatja föl, a fürdő leírásába rejtve, de aki akarta, érthette az üzenetet.
A vízről is van mondandója: „A meleg vízben egy jól tájékozott nénike magyarázza a szomszédainak, hogy milyen jó ez a víz az ízületekre, a derékfájásra, mindenféle kimondhatatlan bajokra és az idegekre. Nem tudom megítélni, igazat mond-e, nem is értek hozzá, de egy dologra feltétlenül nagyszerű hatással van ez a víz: az emberek jóindulatára. Mert én még ilyen jóindulatú világot nem láttam”. Benedek István egész sor példát hoz a berekiek jóindulatára, kedvességére, segítőkészségére, emberségére. Felteszi a kérdést:„Mindezt a meleg víz teszi? Lehet. És úgy látszik, az erkölcsöknek is jót tesz a meleg víz, mert nyomát sem találom annak a ledérségnek, amivel fürdőhely-járó ismerőseim szoktak szórakoztatni. Szolid és családias a hangulat.” Ha pihenni ment is, vitt magával munkát az író: „...tudományos könyveket cipeltem ki magammal a fűbe, és elszántan mímeltem a dolgozást. Aztán megadtam magam, átadtam magam a súlytalanságnak, a napnak, a víznek, a felfújható gumimatracnak”. Vajon a Bolond világ című könyve tanulmányaihoz próbált itt anyagot gyűjteni a professzor? Esetleg a Semmelweis és kora című művéhez? Vagy már A tudás fája című könyvére készült?
A berekfürdői béke ellentétét is felvillantja Benedek István írása végén: „Néha iszonyatos zúgással lökhajtásos repülők húztak el a fejünk felett, mert a szomszédban katonai reptér van, hogy eszünkbe juttassa: nem mindenütt ilyen békés a világ”. Akkor még működött a kunmadarasi szovjet repülőtér és a szintén nem valami nagy távolságra lévő nemzetközi bombatér, amik pokollá tették a környék életét. Ebből kapott aprócska ízelítőt az író is. E kellemetlen élmény ellenére az összbenyomás jó maradt: „Amikor egy hét múltán hazatértünk, úgy éreztem, belőlem is kedves ember lett. Vajon meddig tart a meleg víz hatása?”
Jó, hogy Benedek Istvánt a mi vidékünkre is elhozta a jó sorsa, mert ilyen szépen kevesen írtak Berekfürdőről.
