Üveggyár  a  pusztán

120 éve született a berekfürdői általános iskola névadója, a magyar üveges-ipar atyja, Veress Zoltán vegyész

Mi magyarok szeretünk ünnepelni, kiváltképp a kerek évfordulók fényesebbek. Alkalom a mérlegelésre, életutak áttekintésére. Veress Zoltán vegyész, a hazai üveges-ipar atyja nevét az Alföld, kiváltképp a Nagykunságon lévő Karcag és az egykor vele szimbiózisban élő Berekfürdő  lakói jól ismerik.  Csodát tett az Alföld közepén. Üveggyárat hozott létre a pusztában, s míg a köztudatban az üvegesipar „tóttá” lett, a felvidéki kis huták az üvegolvasztáshoz fát használtak, addig a Veress Zoltán Tűzállóhuta Részvénytársaság, később Karcagi Üveggyár, elsőként Európában, az üveg olvasztásához földgázt használt. Ez önmagában is technikai problémák özönét vonta maga után, előzmények nélkül kellett kimunkálni azokat a műszaki megoldásokat, melyek az üveggyártás legfontosabb feltételei voltak.  Veress Zoltánnak köszönhetően az általa alapított Karcagi Üveggyár  1951-61 között kísérleti kutatóüzem volt, megalapozta a hazai üveggyártás alapját, az itt kikísérletezett üvegfajtákat további gyártásra átadták hazánk  12 üveggyárának.*

Egy tudós életpályáját nyilván meghatározza az a közeg, amelyben világra jött.  Családja erdélyi származású volt, nagyapja a híres kolozsvári fényképész, Erdély első fotóműtermének alapítója, az első magyar nyelven megjelent szakfolyóirat, a Fényképészeti Lapok megalapítója és tulajdonosa,  a fotóporcelán eljárás felfedezője, a színes fényképészet terén Európában ő jutott legtovább (végül nem az ő nevén lett szabadalom),  szakíró, népballadagyűjtő, pomológus. A családi légkört jól jelzi az Erdélyi Múzeummal való szoros kapcsolat, az, hogy Brassay Sámuel a kor polihisztora a család barátja volt és az ifjú Veress Zoltán keresztapja volt. A köztiszteletnek örvendő család  alapozta meg a műveltségét. Apja Veress Zoltán festőművész volt, aki Münchenben végezte a festőakadémiát, majd Budapesten a Lotz-és Székely mesteriskolák növendéke lett. Anyja Kozma Erzsébet szobrászművész. A család, remélve, hogy Budapesten a pezsgőbb művészeti élet rájuk is jó hatással lesz, a 20. első éveiben, Budapestre költözött. 

Fiuk Veress Zoltán 1901- július 19-én Marosvásárhelyen született. Az elemi és középiskoláit Budapesten végezte. A vegyészet iránti érdeklődése már középiskolás korában megmutatkozott.  Első szabadalma, a porcelánszerű üveg is ennek a korszaknak az eredménye, de vonzotta a képzőművészet is, ami nyilvánvalóan szülői hatás volt.  Üvegszobrokat készített, plaketteket mintázott, formaterveiért 1958-ban a Brüsszeli  Világkiállítás elismerő oklevelét kapta. 

A középiskola elvégzését követően az Iparművészeti Főiskola  kerámia szakán tanult,  de úgy ítélte meg, hogy az nem neki való és átiratkozott a Székesfővárosi Iparrajziskolába, a mai Képzőművészeti Gimnázium elődjébe. Kémiai, fizikai és ásványtani előadásokat hallgatott 8 féléven át, közben a Műegyetem Kémiai Technológiai Intézetében kisegítő tanársegédként dolgozott. Főként szilikátipari kérdésekkel foglalkozott, mint pl. a csiszolókorong  kerámiai kemény kötése, olvasztott bauxit, cement, samott-áruk, olvadáspont-meghatározások, porcelángyártás magyar nyersanyagokból és a kristálymázak érdekelték. 

1933. március 16-tól a Székesfővárosi Iparrajziskola (a mai Képzőművészeti Szakközépiskola) üvegtanszakát vezette, amit az iskola felkérésére alapított.  Visszaemlékezésében így ír róla: „Ez volt az országban az első üveglaboratórium , ahol üvegösszetételekkel és olvasztásokkal lehetett kísérletezni.  Bármilyen színes üvegből  10 óra leforgása alatt  6 kg. mennyiséget a nyersanyagokból kiindulva, kész tárgyakká lehetett alakítani. Ez valóban üveggyártás volt.”  Műhelyében elsősorban  a színes üveg előállítása volt a cél.  Valójában már itt elkezdődtek azok a kísérletek, melyek  1952-től a hazai színes üveggyártás problémáját, immár nagyüzemi szinten, Karcagon megoldják.  Ezzel lehetővé vált, hogy az addig Csehszlovákiából importált színes üveget kiváltsák. 

Az Iparrajziskolában komplex  képzést kaptak a növendékek. Megismerhették az olvasztás és a feldolgozás minden műveletét.  Színes üvegrudakból, csövekből üvegtechnikai munkával szobrokat és egyéb művészi üvegtárgyakat formáltak.  1935-től új igazgató került az iskola élére, aki az üveg csiszolására helyezte a hangsúlyt, ezzel az üveg-kísérletek, az olvasztás, megszűnt az iskolában, Veress Zoltán is megvált az intézménytől.  Elkezdődött viszont valami más, ami a hazai üveges ipar történetében nagy jelentőségű.  1936-ban  Budapesten, a Nyitra u. 11. szám alatti villaépület pincéjében  egy barátjával, Zechmeister (Zajky) Istvánnal műhelyt  hozott létre és megalapította a Veress Zoltán és Társa Betéti Társaságot.  Ezzel a lépéssel Veress Zoltán életében egy hihetetlenül nagy ívű sikertörténet indult el. Hamarosan ismertté lett, méghozzá nemzetközi viszonylatban is. 

Díszműveket, vázákat készítettek és rövidesen elkezdődött a hőálló- és világítástechnikai üvegek gyártása.  Itt, ebben az apró műhelyben készültek Budapest akkori közvilágításának lámpái is.  Három év leforgása alatt jelentős eredményeket értek el. Szakvélemények sora komolyan értékelte a Veress-féle ERGON jelzésű üveget.  Csukás István vegyész 1938-ban azt írta: „… összehasonlító táblázatokat készítve megállapítottam, hogy az ERGON üvegnek ugyanolyan  feltételek mellett  kétszer, háromszor nagyobb  az élettartamuk,  mint a hasonló külföldi üvegek. A mechanikus tisztítás erőszakos hatásával szemben is, minden eddigi gyártmánynál nagyobb ellenállást tanúsítottak, a törés veszélye is jóval kisebb, kiválóan bírja a nyílt lángon való melegítést.”  Ebben az időben a hőálló üveggyártást az USA, Svédország, Csehszlovákia és a jénai Schott cég képviselte a világon.  

A Nyitra utcai kis üzem igen nehéz körülmények között dolgozott.  Veress Zoltán olvasztott, kézi kidolgozással gyártotta a termékeket, Zechmeister István a szerszámokat készítette, és egy külső munkatársuk, Jandó Imre kőműves, az olvasztókemence újjáépítésével, javítgatásával foglalkozott.  A mostoha körülmények ellenére is óriási eredményeket értek el. Hőálló üvegeikkel méltó versenytársakká váltak a jénai cégnek, olyannyira, hogy a hazai piacon 40% árcsökkenésre kényszerítették azokat.

Olyan komoly konkurensnek bizonyult a kis üzem, hogy 1938 őszén Veress Zoltán ajánlatot kapott Jénából,  mely szerint ha kitelepül, náluk folytatván a kísérleteit, minden szükséges feltételt biztosítanak számára.  A jénai ajánlatot visszautasította azzal, hogy :” Nemcsak pénzt  keresni, hanem dolgozni is akarunk, különösképpen akkor, ha ezen nehéz cikk gyártásának megoldása  révén  erkölcsi obligóban is érezzük  magunkat…”-írja későbbi visszaemlékezésében.  A budapesti, Nyitra utcai műhely további bővítésre már nem volt alkalmas, ezért olyan helyet kellett találni, ahol olcsó és nagymennyiségű energia áll rendelkezésre és az üzem területi terjeszkedésének sincsenek akadályai.  Ekkor került szóba a Karcag-berekfürdői gázkút hasznosítása, melynek energiája akkor már több mint tíz éve kihasználatlan volt.  (A karcagi gázkút feltárása 1928.január 24-én történt, Pávai Vajna Ferenc geológus nevéhez fűződik.)  Veress Zoltán üzeme semmilyen állami támogatásban nem részesült, a karcagi gyártelep megindításához viszont pénzre volt szükség, s hogy ezt előteremtse, 1940. január 8-án megalapította a Veress Zoltán Tűzállóhuta Részvénytársaságot. Veress Zoltán tudósi pályája ettől kezdve, ha nem is zökkenőmentesen, nagyobb törések nélkül, kiteljesedett. Életművének legjelentősebb korszaka kötődik Berekfürdőhöz.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy kevesen vállaltak volna annyi áldozatot, mint ő.  Nem csak kiváló vegyész, hanem jó gyakorlati érzékkel megáldott műszaki ember is volt, erre szüksége volt a hiányosan felszerelt karcagi gyártelepen. Ha kellett kemencét tervezett, műszereket készített. Nála a laboratórium nemcsak lombikokból állt, hanem esztergapadból, hegesztő-pisztolyból és műszerekből. 

Az államosítást követő időszak meglehetősen  nehéz volt  Veress Zoltán számára. Sok huza-vona árán, sikerült elérni a viszonylagos „függetlenséget” mert a város polgármesterének más volt az elképzelése, még „internáltatással” is  fenyegetett, de végül a minisztérium és az ország-érdeket jobban ismerő felső döntés alapján  Veress Zoltánt  meghagyták az általa alapított gyár  műszaki vezetőjének.   Az államosítást követően Karcagi Üveggyár lett az üzem neve.  Végül is „magáénak” érezte az üzemet, minden erejét, idejét a kutatásnak szentelte. 1950. szeptember 1-től ugyan három hónapra elhagyta Karcagot, s az Üveg-és Finomkerámiai Könnyűipari Minisztérium  üvegipari főosztályának főmérnöke lett. Ebben az időben kezdődött az iparág nagyléptékű fejlesztése.  A szükség arra kényszerítette a gazdaságot, hogy saját erőforrásait kiaknázza, teremtse meg a maga számára a fejlődés lehetőségét.  Szükség volt műszaki üvegek gyártására, s a feladat megoldására ki  más lett volna alkalmasabb, mint az „üveges” terület legképzettebb vegyésze: dr. Veress Zoltán…

1951. február 1-től  újra Karcag-Berekfürdőn dolgozott.  A Magyar Adócsőgyár részére végzett keményüveg-kisérletek eredménye volt  a C-9 és a G-28 jelzésű boroszilikát üveg, mely összetételében  is merőben más, mint a hasonló célt szolgáló külföldi üvegek.   A jó mechnikai tulajdonsága révén elsősorban híradástechnikai célokra használják, de később kiderült, hogy  az ipar más területén is  bevált. A keményüveg nagy viszkozitású, magas a lágyulási pontja, olvasztási hőmérséklete 1550-1620 C-on történik. A hőtágulása a fémekéhez hasonló, ezért is alkalmas azokhoz való forrasztásra. A C-9 jelzésű üveg wolframmal, a G-28-asfernikóval és rézzel forrasztható.  1955-ben Veress Zoltán Kossuth-díjat kapott ezért a felfedezésért. Óriási szakmai sikernek számított ez a felfedezés. Az Üvegtudományi és más Akadémiai szakbizottságok rendezésében  szervezett előadásokon  ismertette. Páratlan szenzációnak számított ez a felfedezés, hasonló sem volt külföldi szaklapokban sem.  Ehhez a témához kapcsolódott  A krisztobalit mikroszkópos morfológiája és kristályosodása műszaki üvegekben című doktori disszertációja is, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Minősítő Bizottsága kandidátusi tudományos fokozatra javasolt. Amit sikeresen meg  is védett és német nyelvű szakfolyóiratban leközölt. Pályája derekán már olyan jelentős eredményeket (szabadalmakat) tudott felmutatni, mint a hazai bauxitból aluminát cement olvasztás útján való előállítása fémvas kinyeréssel; kurrens olvadáspont-meghatározások; a  már említett C-9 és G-28 jelzésű keményüvegek és opálüveg szabadalmak, metallokerámiai formadarabok előállítása korund  szemcsékből zsugorítással, kedvező villamos tulajdonságú kerámiai testek előállítása, eljárás csillogó üvegtárgyak készítésére; a fehér opálüveg,  című szabadalmai,  valamint a kisnyomású gázleválasztó készülék tervezése. Ez utóbbi azért volt fontos, mert a berekfürdői földgáz termálvízzel együtt tört fel, a gázkutat elfojtották, a víz meg éveken át a pusztába folyt el. Amikor az üveggyár beindult az olvasztáshoz földgázt használtak elsőként Európában itt. A gáz és víz leválasztó készüléket Veress Zoltán tervezte. Az erről szóló tanulmányt német nyelven leközölte. Zseniális elme volt.

A keményüveg hazai gyártásának megoldásával lehetővé vált az addig Angliából és Hollandiából importált  hasonló üvegek helyettesítése. Fedezni tudta az Egyesült Izzó, a Magyar Adócsőgyár és a Távközlési Kutató Intézet szükségleteit. Az újabb igények felmerülése és a gyártás során fellépő problémák miatt a műszaki üvegekkel folytatott kísérletek nem szűntek meg. Ezek eredménye lett a  az F-20/x és az Fz-36 jelzésű üveg, amit a kidolgozási nehézségek miatt Veress Zoltán utódja, Suha Zoltán továbbfejlesztett.  Veress Zoltán kutatásainak gyümölcse még a C-9-et helyettesítő  üveg, melyről sajnos csak az összetétel leírása és a tulajdonságairól szóló kutatási jelentés maradt fenn.  Karcagon a korábbi színes üveg-kísérleteket is folytatta. 1952-től Karcagon megkezdik a színes üvegek nagyüzemi gyártását. „Az üveg színe nemcsak a színezőanyag tartalmától függ, hanem az üveg összetételétől és az olvadék lehűlési körülménye szerint is változhat.”- írja a színes üvegekről szóló kutatási jelentésében.  Ha csak egy-két témát emelnénk is ki a fent említettekből, már az is óriási eredménynek számítana.  1951-től  1961-ig a Karcagi Üveggyár kísérleti kutatóüzem volt, amelynek feladata nem kisebb, mint a hazai üveggyártás fejlődési lehetőségének biztosítása, új üvegfajták, gyártástechnológiák kimunkálása. Mint kísérleti kutatóüzem sem a megszokott értelemben működött. Külső anyagi támogatást csak nagyobb horderejű kísérletekhez kapott, egyébként termelőüzemként működött a gyár. Rengeteg problémával kellett megküzdenie. Mindenek előtt a szakképzés hiányából fakadó gondok voltak ezek. Veress Zoltán a gyár munkásait a környék tanyai lakosságából toborozta. Szinte egyenként tanítgatta az olvasztókat, fúvókat, forma-esztergályosokat. 

Az utolsó két kísérlete az üvegrepedezési és az optikai üvegkísérlet volt. Az egyik Veress Zoltán-Suha Zoltán (a formaparkot ő tervezte) nevével 1961-ben  szabadalmaztatott fátyolüveg  néven világhírű lett. Minden jelentősebb európai múzeum gyűjteményében megtalálható.  Az üvegrepedezési kísérletek eredményeként létrejött fátyolüveg  lényege, hogy különböző hőtágulású  üveget dolgoznak ki egy formában. A három rétegű üveg középső rétegének más a hőtágulása, ezért az a megmunkálás során megrepedezik. Különösen szép látványt nyújt. 

Optikai üvegkísérletekkel Magyarországon egyedül Veress Zoltán foglalkozott. 1959- júliusi keltezésű az a szerződés, amely az Optikai Kutató és a Karcagi Üveggyár között  létrejött.  Az első két kísérleti olvasztás célja az volt, hogy kiederüljön, hogyan viselkedik az üveg platinaflazattal  érintkezve és a nyersanyag vas- szennyezettségének hatására. további kísérletek bizonyították, hogy a hogy az SK-21 jelzésű  barium-lanthán üveg platinatégelyben  hólyagmentesen olvasztható. Ez magas minőséget jelez. (Az európai üveggyártásban akkor vezető szerepet játszó jénai Schott cég jegyzékén mint hólyagos üveget jegyezték.)  Végül optikai üvegkísérletek félbeszakadtak, Veress Zoltán a thóriumtól sugárfertőzést kapott és betegségére hivatkozva 1961-ben  felmentését kérte a munkából.  

Minden tudós nevel ki utódokat, akik követik az általa kijelölt úton.  Veress Zoltán követői Visi László, Suha Zoltán voltak. Ők azok, akik az üvegipari kutatást hosszú időre meghatározták. 

Veress Zoltán nyugdíjazása után a természet iránti érdeklődése újra előtérbe került, festett, olvasott. Az általa alapított és a hazai üveges-ipar hőskorában kiemelkedő jelentőségű gyár az 1970-80-as években még jól prosperált, majd a privatizáció, mint az ország jó  néhány más gyárát, elsöpörte…  Berekfürdő a rendszerváltás után levált Karcagról, önálló település lett. Láthatóan nem tud mit kezdeni a valaha nagy múltú és a környék legtöbb embert foglalkoztató üveggyár torzóban maradt épületeivel… A gépeket leszerelték, a portát felverte a gaz. 

Milyen szép is lenne, ha a megmaradt vöröstéglás épületek valamelyikében Veress Zoltánra emlékezve üveg-ipari kiállítást láthatnánk!... 

Dr. Bartha Júlia

*Az írásomhoz eredeti dokumentumokat, Veress Zoltán kutatási jelentéseit, az üveggyár szakmai beszámolóit használtam, azokat, amelyeket magam gyűjtöttem össze, és helyeztem el 1984-ben a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum adattárában.