Berekfürdő - A Nagykunság aranya

Köszöntöm Önt Berekfürdő honlapján.

Községünk 1992 óta önálló település a Hortobágy szélén. Sokak szerint itt található Magyarország második legjobb gyógyvize. Évről évre a világ minden tájáról érkeznek hozzánk gyógyulni, pihenni szándékozó vendégek. A kiváló gyógyvíz, a csodálatos tiszta levegő, a csend, a nyugalom csábítja hozzánk a nagyvárosokból a vendégeket. Szállodáinkban, vendégházainkban, hoteljeinkben vendégszerető helyi emberek fogadják Önt.

A fürdőzés mellett változatos programokon vehet részt:

- Sétálhat a madárdaltól zengő utcákon és tereken,
- kerékpározhat a Hortobágyi Nemzeti Parkot övező utakon,
- megtekintheti az egyedülálló gyurgyalag telepet,
- lovagolhat a pusztán,
- horgászhat a melegvizes tavainkban,
- beülhet egy színvonalas étterembe, borozgathat a hangulatos falusi kiskocsmában,
- megtekintheti folyamatosan változó képzőművészeti galériánkat,

Nagy szeretettel várjuk Önt és családját.

Dr. Hajdu Lajos
polgármester

Eladó telkek!

Berekfürdő Község Önkormányzata saját tulajdonában lévő lakó-, illetve üdülőtelkeket kínál megvételre, melyek helyileg a belső tó Hortobágy felőli végén helyezkednek el. Üdülőtelkek a kunmadarasi, a lakótelkek a karcagi oldalon.

Tájékoztatásul közöljük, hogy a telkek vételára 2009. november 17-től az alábbiak szerint módosult:
4.000Ft/m2 + 25% ÁFA, azaz bruttó 5.000Ft/m2.


A lakótelkek általában 700, míg a üdülőtelkek általában 500 m2–esek.

A telkek besorolása nincs összefüggésben a tényleges használattal, hanem a telek területi, övezeti elhelyezkedésével kapcsolatos.

A beépítés módjával, lehetőségeivel, további követelményekkel kapcsolatban tájékoztatással szolgál a polgármesteri hivatal a 06-59/ 519-002-es telefonon.



2009 december 7.

Meghívó - Mikulás ünnepségre

2009. december 7. hétfő, 15 óra
Bod László Művelődési Ház

2009 november 30.

Meghívó - Berekfürdő Község Önkormányzatának Képviselő-testületi ülésére

2009. november 30. hétfő, 17 óra
Bod László Művelődési Ház

2009 november 26.

Kun emlékeink - Rendkívüli történelem órák a Bod László Művelődési Házban

2009. november 25-26.

2009 november 22.

Berekfürdő standja a Nyugdíjas Expo 2009 kiállításon


2009 november 19.

Meghívó - Lövei Sándor költő szerzői estjére

2009. november 19. csütörtök, 16 óra
Bod László Művelődési Ház

2009 november 18.

Kerékpárral a gyógyvízhez - Elkészült a kerékpárút Karcag és Berekfürdő között


2009 november 17.

Kun emlékek textilbe álmodva - Szikfolt Foltvarró Klub kiállítása

Bod László Művelődési Ház,
Sebők Margit Galéria

2009 november 12.

Berekfürdő standja a székelyudvarhelyi Orion Expo Nemzetközi Turisztikai Vásáron


2009 november 4.

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének hirdetménye


2009 október 22.

Berekfürdő standja a Csabai Kolbászfesztiválon


2009 október 22.

Meghívó - Ünnepi megemlékezés az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének napja alkalmából

Millenniumi emlékmű
2009.október 22. csütörtök, 15 óra

2009 október 19.

Meghívó - Vajnai János grafikusművész - Értünk Kunság mezejin című kiállításának megnyitójára

2009. október 19. hétfő, 16 óra
Sebők Margit Galéria

2009 október 9.

Meghívó - Idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepség

2009.október 9. péntek, 18 óra
Berekfürdő, Park Étterem

2009 október 6.

Meghívó - Megemlékezés a 13 aradi vértanúról

2009. október 6., kedd 15 óra

2009 október 4.

A berekfürdői időközi helyhatósági választás eredménye


2009 szeptember 26.

Szüreti felvonulás Berekfürdőn


2009 szeptember 23.

Kocsis Csaba képzőművészeti kiállítása a Sebők Margit Galériában

A kiállítás megtekinthető 2009.09.23-tól 2009.10.05-ig, munkanapokon 8-16 óráig

2009 szeptember 12.

Berekfürdői Falunap

Képes beszámoló a Falunap eseményeiről

2009 szeptember 1.

Meghívó - Nagykunsági programok a Kunok I. Világtalálkozójára


2009 augusztus 22.

Meghívó - a Berekfürdői Sztárnyár augusztusi rendezvényeire


2009 augusztus 21.

Új menüpontok a berekfürdői honlapon!


2009 augusztus 20.

Meghívó - Szent István napi ünnepségre


2009 augusztus 15.

Szórja a nap aranysugarát - Márkus Ica nótaműsora

Termál- és Strandfürdő, Nótás színpad
2009. augusztus 15. szombat, 14 óra

2009 augusztus 8.

Retro Party - Utcabál Berekfürdőn

2009. augusztus 8.szombat,20 óra
Strandfürdő előtti parkoló

2009 július 31.

Italcímke kiállítás a Bod László Művelődési Házban

2009.július 31-től 2009.augusztus 9-ig.

2009 július 31.

II.Nagykunsági Pálinkafesztivál

Termál-és Strandfürdő
2009. július 31.- augusztus 1-2.

2009 július 21.

Európa a polgárokért - Testvérvárosi találkozó Berekfürdőn

2009. július 21-26.

2009 július 18.

Egészségnap a berekfürdői Termál- és Strandfürdőben

2009. július 18. szombat, 9 óra

2009 július 18.

Retro Fürdőbál és Miss Retro Girl szépségverseny a bereki Termál- és Strandfürdőben

2009. július 18. szombat

2009 július 11.

Retro Party - Utcabál Berekfürdőn

2009. július 11. szombat, 20 óra
Strandfürdő előtti parkoló

2009 július 11.

Karcagi Kistérségi Rallye

Karcag-Berekfürdő-Kunmadaras-Tiszaderzs
2009. július 11-12.

2009 július 10.

Karcagi Nagy Zoltán nótaműsora a bereki strandon

Termál- és Strandfürdő, Nótás színpad
2009. július 10. péntek

2009 július 6.

Színekből varrt álmok - Szikfolt Foltvarró Klub kiállítása

Bod László Művelődési Ház,
Sebők Margit Galéria
2009. július 6. 15.30

2009 július 4.

Röplabda bajnokság - Amatőr Torna

2009.július 4-5.
2009.augusztus 8-9.
Jelentkezés: Nagy Sándor 30/748-3317

2009 július 3.

Berekfürdő község delegációja Zatorban


2009 július 3.

Berek-Feszt a berekfürdői strandon

Termál- és Strandfürdő, koncert színpad
2009. július 3-4.

2009 június 27.

Szórja a nap aranysugarát - Márkus Ica nótaműsora

Termál- és Strandfürdő, Nótás színpad
2009. június 27. 14 óra

2009 június 26.

Berekfürdő csapata a XI. Karcagi Birkafőző Fesztiválon

2009.június 26-28.

2009 június 26.

Karcagi Nagy Zoltán nótaműsora a bereki strandon

Termál- és Strandfürdő, Nótás színpad
2009. június 26. 16 óra

2009 június 26.

Múzeumok éjszakája Berekfürdőn

Bod László Művelődési Ház
2009. június 26. 20 óra

2009 június 21.

Szent Iván-éji vigadalom Berekfürdőn


2009 június 20.

Homokfoci bajnokság - Amatőr Torna

2009.június 20.
2009.július 18-19.
Jelentkezés: Bihari Barna 20/919-1433

2009 június 19.

II. Nótás és Gasztronómiai Napok

2009. június 19-21.

2009 június 19.

Csillagösvényen 2009. - Tudományos konferencia Berekfürdőn

A tudományos konferencia a Csillagászat nemzetközi éve és a Föld bolygó nemzetközi éve alkalmából kerül megrendezésre 2009.június 19-21. között.

2009 június 6.

Berekfürdő standja a Jász-Kun Szala rendezvényen

I. Magyarok Jász-Nagykun Szolnok megyei találkozója

2009 június 5.

Lúdas Matyi mesekiállítás a Bod László Művelődési Házban


2009 június 2.

Pünkösdi királyság Berekfürdőn


2009 május 30.

Gyermeknap Berekfürdőn


2009 május 30.

Pünkösdi Peugeot Party a berekfürdői strandon

2009.05.30-31.

2009 május 28.

Meghívó - A berekfürdői XV. Nemzetközi Nagykun Művésztelep kiállítására

A kiállítás látogatható a Bod László Művelődési Ház galériájában, 2009. május 28-tól június 7-ig minden nap, 8 és 16 óra között.

2009 május 19.

Tíz éves a berekfürdői Tourinform iroda


2009 május 17.

Bronzérmes a Berekfürdői Kézilabda Szakosztály csapata

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei I.osztályú női felnőtt kézilabda bajnokságon a Berekfürdői Sport Egyesület csapata III. helyezést ért el.

2009 május 16.

Amatőr Gyermek Lovasverseny Berekfürdőn


2009 május 16.

Homokfoci bajnokság - Zeusz Kupa - Megyei Labdarúgó Torna általános iskolások részére

2009.május 16-17.
Jelentkezés: Szepesi Tibor 30/572-0000

2009 május 14.

100 éve született Radnóti Miklós - Rendkívüli irodalom óra a Bod László Művelődési Házban

A Radnóti emlékév rendezvénye

2009 május 14.

Tisza-tó Napja


2009 május 7.

Meghívó - Radnóti Miklós emlékműsor

a Bod László Művelődési Házban

2009 május 5.

Berekfürdői delegáció koszorúzott Dr. Pávai Vajna Ferenc geológus emlékhelyénél


2009 május 2.

És mi arra születtünk... - Születésnap a berekfürdői strandon

Dr. Farkas Béla szülész-nőgyógyász főorvos 25 éves orvosi tevékenységének és 50. születésnapjának alkalmából közös ünneplésre ad lehetőséget Berekfürdő a Termál- és Strandfürdő területén.

2009 május 1.

Berekfürdő a Tisza-tó standján a kunmadarasi Motoros Majálison


2009 május 1.

Berekfürdői Majális a strandon

Szezonnyitó rendezvény a Megasztár-4 sztárjaival.

2009 április 24.

Magyar Fürdővárosok Szövetségének közgyűlése

2009. április 24-én Hévízen került megrendezésre a Magyar Fürdővárosok Szövetségének idei közgyűlése. Berekfürdő községet Puskás Mariann, a Tourinform iroda vezetője képviselte.

2009 április 24.

VI. Nagykun Vers- és Prózamondó Verseny


2009 április 18.

Társadalmi munka a bereki strandon


2009 április 10.

Meghívó - Húsvéti játszóház a Bod László Művelődési Házban


2009 március 30.

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének hirdetménye


2009 március 25.

Fürdőfejlesztéssel a válság ellen


2009 március 19.

Berekfürdő standja a FEHOVA 2009. kiállításon


2009 március 15.

Meghívó - Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségre


2009 március 13.

Berekfürdő standja a 6.Egri Turisztikai Vásár és Konferencia, Wellness - Egészséges életmód Kiállításon


2009 március 12.

III. Berekfürdői Tavaszi Sakkverseny a Bod László Művelődési Házban


2009 március 9.

A bereki strandfürdő gyermekmedencéje I. helyezett lett a Bramac XI.Tetőfedő Bajnokságon

A bereki strandfürdő gyermekmedencéje a Bramac XI.Tetőfedő Bajnokságon az
"Új épületek, Középület kategória" I. helyezését kapta meg.
Tetőfedő: Pahocsa és Társa Kft., Pahocsa Kálmán
Tetőfedő anyag: Hódfarkú Protector betoncserép és kettőscserép

2009 március 7.

Meghívó - Tavaszhívogató játszóház a Bod László Művelődési Házban


2009 március 5.

Berekfürdő és Cserkeszőlő közös standja a svédországi Örebro városában megrendezett turisztikai kiállításon


2009 március 5.

Meghívó - Foltvarró klub a Bod László Művelődési Házban


2009 március 2.

Meghívó - Jóga tanfolyam a Bod László Művelődési Házban


2009 február 26.

Berekfürdő standja az Utazás 2009. kiállításon


2009 február 20.

Berekfürdő standja a Miskolci Tél Kocsonyafesztivál rendezvényén


2009 február 19.

Kényszermunkatáborok a Hortobágy környékén - Rendkívüli történelem óra a Kanta gyula könyvtárban

Előadó: Dr. Kenyeres Imre, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének felügyelő-bizottsági elnöke

2009 február 14.

Meghívó - Cimbora foglalkozás a Bod László Művelődési Házban


2009 február 12.

Meghívó - "Gazdasági válság és ami mögötte van" című vállalkozói szakmai fórumra


2009 február 10.

Tanuljon többet, utazzon kevesebbet!


2009 február 6.

Meghívó - Cimbora foglalkozás a Kanta Gyula Könyvtárban


2009 február 6.

Meghívó - Közmeghallgatással egybekötött testületi ülésre


2009 február 4.

Berekfürdői Nagykun Nemzetközi Művésztelep kiállítása a budapesti Vármegye Galériában


2009 január 31.

Meghívó - Téli mesék, forró tea mellett - Játszóház a Bod László Művelődési Házban


2009 január 29.

Svéd delegáció látogatása Berekfürdőn


2009 január 26.

Rendkívüli irodalom óra a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kanta Gyula Könyvtárban


2009 január 22.

Márkus Ica nótaénekes megyei művészeti díjat kapott



Tisztelt Látogató!